Burkolás
Budapesti ügyfelünk a terasz burkolatát kívánta lecserélni, az első képen is jól láthatóan félresikerült előző kivitelezés után. Nem sikerült sem a támfal-ház párhuzam kialakítása (közel 70cm eltérés volt a két végpont között), valamint a burkolatot is érdekesen rakták le, volt ahol 2 cm "pogácsázott" ragasztóba. A teljesen burkolat felbontásra került, minden beton felvésve, ragasztó felcsiszolva, valamint a támfalat is teljesen elbontásra került. A Megrendelő tervei szerint a közeljövőben a terasz beépítésre kerül (fém szerkezettel és teljes üvegborítással), így az újonnan kijelölt támfalnak vasalt alap készült, majd úgy épült rá az új támfal, mellé egy betonlépcsővel. A támfal a kert felőli oldalról vízszigetelést és dörken lemezt kapott, majd a fal és az új lépcső mészkőburkolatot kapott. A terasz aljzata teljesen újra lett építve, majd a felületképzést követően Baumit AquaSafe feszültség és vízszigetelő lemez került le. Végül egy 60x30-as méretű, kőmintás greslappal fejeződött be a burkolás.
A kivitelezés közben bekövetkezett meleg miatt árnyékolást is kellett építeni, hogy megvédjük a felületet és anyagokat (valamint magunkat) a közvetlen, erős napsugárzástól.
Budapesti ügyfelünk lakás vásárlás után kereste meg cégünket. A fürdő, a kamra és előtte lévő kis folyosó, valamint a konyha helyiségekben a régi burkolat, vakolat lebontásra, a régi aljzat felbontásra került. A gépészeti és villanyszerelő szakmák után a szükséges javításokat elvégeztük, majd új aljzatbetont készítettünk és vakoltuk az oldalfalakat. Az épített zuhany vízszigetelése után a fürdő teljes oldalfala és aljzata, a kamra és kis folyosó, valamint a konyhában új járólap és falicsempe és került lerakásara.
Családi házban a régi fürdőszoba átalakítása, felújítása volt a feladatunk. A régi burkolat lebontásra, a kád kibontása került. A gépészeti átalakítás után a fal és aljzat javítása, vakolása amit elvégeztünk. A Megrendelő igénye az új kád mellett egy nagy épített zuhany kialakítása volt, amely másik oldalára egy mosdótartót készítettünk. A teljes fürdő, valamint a mellette található különálló wc oldalfal és aljzat új burkolatot kapott, a padlóba pedig dekor kő került elhelyezésre.